Kárpitművészként szerettem volna megérteni annak okait, hogy a kárpit "királyi", általam is művelt és szeretett műfajának megítélése ezredvégi prosperitása >ellenére miért problematikus és, hogy mi okozza a műfaj története során a gyakori klasszifikációs csúszkálást, funkció és pozícióváltást, miközben napjainkban az új kritikai teóriák, a múzeum–– modernizmus–– kánonkritika hatására a kárpit műfaji besorolásának korrekciója is felvetődik. A kárpitot a XIX. századi múzeumi folyamatok során ugyanis nem mint a falfestészet egy különösen nagy becsű műfaját értékelték, hanem mint alkalmazott művészetet a már korábban létrejött Iparművészeti Múzeumba utalták, s ebből a pozíciójából nehezen tud kitörni. Az európai szövött kárpit azonban a modernitás elvárásainak már a múzeumalapításokat megelőzően sem tudott megfelelni, mert ősi kézműves technikájáról nem tudott leválni.

A disszertáció célja, hogy részletesen megvilágítsa az újkori története során fokozatosan hátrányos helyzetbe került kárpitművészet negatív megítélésének történeti hátterét, azaz "áldozattá" válásának okait. Továbbá, hogy a műfaj funkció ––pozíció–– nyelvi váltásait történeti kontextusba helyezze, valamint megkülönböztesse az autonóm kárpitművészet útját a kárpitkészítés hagyományos, szövőt igénylő útjától. A disszertáció szándéka ugyanakkor az is, hogy "egyben lássa" és értelmezze azt a XIX. század közepe, azaz az Arts and Crafts mozgalom megjelenése óta tartó folyamatot, mely a kárpit megújításához, nyelvi átalakulásához vezetett az ezredfordulón, mely folyamatnak a XX. század 80-as éveitől magam is aktív részese voltam.