Az európai tradíciójú szövött kárpit megítélése nem egyöntetű, annak ellenére sem, hogy az ezredfordulón a műfaj újjászületésének lehetünk tanúi. E bizonytalanság fő oka meglátásom szerint az, hogy a műfaj a modernitásban halmozottan hátrányos helyzetbe került, mert,
- nem sorolódhatott be az intellektuális tevékenységekké váló modern művészetek közé, mivel nem tudott leválni ősi, a modern időfelfogással ellentétes, lassú kézműves technikájáról.
- Többszereplős, tervezőt, kartonkészítőt és szövőt igénylő munkamegosztásos előállítási módja a fejlődés gátjává vált.
- A XIX. században képzőművészeti identitása ellenére alapanyaga alapján az Iparművészeti Múzeumba "utalták".
- Tradicionálisan az európai feudális udvari reprezentációhoz kötődött, ezért például a Francia Forradalom alatt Marat haszontalannak és feleslegesnek ítélte. Marat ítéletének - mely napjainkig érezteti hatását - lélektani hátterére Martin Warnke Udvari művészek című könyvében világít rá. E szerint a polgári társadalom nemcsak a volt uralkodó osztálynak, hanem a művészetnek sem tudja megbocsátani azt, hogy magasabb rendeltetését egykoron az udvaroknál töltötte be.
Warnke felhívja azonban a figyelmet arra is, hogy a fejedelmi udvarok alakították ki a művészképzés rendszerét, az akadémiákat is, melyek művészetszemléletük középpontjába a magasrendű tudást helyezték. Ezen az elképzelésen alapul a művészi alkotás szellemi természetének belátása, ami azt is jelenti, hogy a művészet tartalmi és formai szempontú megítélése során a formai, mesterségbeli oldallal szemben a tartalmi oldal, azaz az idea, a művészi elképzelés élvez elsőbbséget.